Közelednek az ünnepek. Pontosan 2 nap van még karácsonyig (Itt már december 22.-e van). Az emberek már készülődnek a karácsonyra. Sydney is már felvette a karácsonyi hangulatot. Mindenhol színesebbnél színesebb és szebbnél szebb díszek fényesítik a várost. Itt most nyár van. Az egyenlítő másik felén mintha minden a „feje tetején állna”, ellentétesek a dolgok. Az ausztráloknál nyáron van karácsony, amit terveim szerint a Bondi Beach-en fogok ünnepelni, kihasználva a hajózás adta lehetőségeket.

Gondolom, otthon már mindenki várja, hogy kifehéredjen minden, hogy a fehér hó szebbé tegye ezt az ünnepet. Feldíszítettem a szobámat, de az érzés mégis más. A hét minden napján dolgozom, reggeltől estig és mégsem érzem, hogy valami új dolog jönne. Számomra ez a nap is ugyanolyan lesz, mint a többi, munkával fog eltelni. Ez lesz a harmadik karácsonyom itt a hajón, ami nem is lesz igazi. Nézni azt, ahogy mások mosolyogva, örömökkel tele töltik napjaikat a családdal, barátokkal vagy a szerelmükkel, néha szívfájdító érzés. Igaz, hogy ezt a munkát én választottam, de azt senki nem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Senki nem készített fel rá.

Próbálok minden egyes percet kitölteni, hogy gondolataimat eltereljem, de azért néha elkalandozok fejben, még munka közben is. Milyen jó lenne most otthon lenni. Nem számítana, mennyire van hideg. Kabátban, sapkában, kesztyűben, csizmában járni a várost. Fahéjas-narancsos forralt bort inni, kürtöskalácsot enni, ajándékokat venni és csak gyönyörködni a város szépségében. Mindezt élőben a családdal, barátokkal, és nem web kamerán keresztül. Sütni-főzni, csinosítgatni a házat.

Egy idő után meg lehet azt is unni, ha mindig az ember elé teszik a készételt. Hiányzik, hogy lemenjek a boltba vásárolni, hogy egész nap a konyhában sürögjek-forogjak, elkészítsem kedvenc ételeimet. Gondoljak egyet és megnézzek egy filmet, ami karácsonykor számomra a Télapu és a Reszkessetek betörők összes részét jelenti. És persze hiányzik az ébresztő óra nélküli reggeli felkelés. Hóembert akarok építeni és hó angyalt csinálni. Igazi mézeskalács házikót készíteni, mert itt még az is kartonpapírból van. Szeretném újra és újra feldíszíteni a fenyőfát, aminek az illata belepi az egész házat, ajándékokat csomagolni, az asztalt szépen előkészíteni az ünnepi vacsorához, felszeletelni a mákos és diós bejglit. Esténként csak ülni a szobában és nézni a karácsonyfát, ahogy a díszek különböző színekben pompáznak rajta. És még sorolhatnám órákig, sőt napokig, mik azok a dolgok amik hiányoznak.

Azok az emberek, akik ezt a munkát már évek óta űzik és ünnepekkor a hajón vannak, könnyebben elviselik a dolgok hiányát. Mondhatni már hozzászoktak. 5-10 vagy több év után számukra már minden természetessé válik, ami a hajón történik. Otthon ez a valós életben már kevésbe van így. Vissza akarok térni a valós életbe. Szép egy álomvilágban élni, mert a hajós élet az, de van, amikor már nem éri meg.

Ui: Szeretettel várom a sütiket az Egyenlítőn túlra 😉