Frissítve: 2024. Szeptember

Elgondolkodtató a kérdés így egy nappal a haza utazásom előtt. Néha nem tudom, hogy álmodom-e vagy pedig a valóságban élek. A hét minden napján a Karib-tengeren hajózni nem mindennapi dolog. 7 napból 4 különböző karibi kikötő. A menetrend hónapokig minden héten ugyanaz. Kedden Mexikó, szerdán Belize, csütörtökön Honduras és pénteken Kajmán-szigetek a menü. Jobbnál jobb helyek, amik vonzák a turistákat és a fiatal egyéneket hajókra dolgozni.

A lehetőség mindenki számára adott, hogy szabadidejében leszálljon a hajóról és az előbb említett helyek egyikén (vagy mindegyikén) pihenje ki a nap vagy hét fáradalmait. Valami azonban mégis hiányzik, az otthoni társaság, a család, a barátok. Néha egyedül szállunk partra, néha azokkal az emberekkel, akiknek ugyanakkor van szünetük, mint nekünk. Néha egyedül érezzük magunkat, néha túl sok az itteni élet, de valamiért mégis itt vagyunk. Szárazföldön azt kívánjuk, bárcsak ez egy véget nem érő alkalom lenne, bárcsak végleg itt maradhatnánk és nem kéne visszamenni a hajóra dolgozni. Mintha a valóságból menekülnénk az álmokba. Igazából álmokat ringatunk. És azért dolgozunk, hogy az álmainknak éljünk. És milyen áron? Megéri a sok szenvedés, néhol megaláztatás, hogy ilyen helyekre eljussunk? Nos, ezt mindenki maga döntse el, ki mennyire mer nagyot lépni és kockáztatni.

Néha úgy érzem erős vagyok, egy téglafal, amit nehezen lehet betörni. Aztán a másik pillanatban azt érzem, hogy amit eddig felépítettem percek alatt összeomlik. Így történt ez, amikor az ausztráliai kérvényhez egy aláírás hianyzott. Minden követ megmozgattam, mire a válasz egy NEM volt. Úgy éreztem, egy világ omlott össze bennem, mint amikor a kisgyerektől elveszik a játékait. Abban a pillanatban az álmaimtól fosztottak meg, de nem adtam fel, még ezek után sem. Tovább építettem a falakat és megkaptam az aláírást az illetékestől és a központtól is. Következő hajóm újra a Legend és irány Ausztrália. Remélem ez így is marad.

Még pár óra és újra szabadnak érezhetem magam. Kilépek egy hónapokig bezárt világból. Fura érzés lesz újra a szilárd talaj a (néha) háborgó mélység után. Újra a családdal, barátokkal együtt. Vissza a régi, megszokott hétköznapokba.

Ez az utolsó hét az álmok hete volt. Mintha ez lenne a szerződésem fénypontja. De ez is volt a cél. Minél emlékezetesebbé tenni az itt eltöltött időt és ne a munkával foglalkozni. Azt hiszem ez sikerült.

Kedd, Mexikó. Egy új részét ismerhettem meg, ahol a pihenésé volt a főszerep messze a hajótól. Még egy utolsó nap a paradicsomban napsütéssel, pálmafákkal és a lenyűgöző tengerkék vízzel.

Tengeri hajós munka, óceánjáró hajós munka, hajós blog, hajónapló, hajópincér, élménybeszámoló, luxushajó, óceánjáró hajó

Szerda, Belize. Erről tudni kell, hogy most voltam itt először túrán. Az utolsó hetemen. Pedig az első szerződésen is ezeket az útvonalakat jártuk, de valamiért még sem mentem el. Most eljött ennek is az ideje. Város nézés és a maja piramisok az esőerdőben. Az út a célig kicsit hosszú volt, de megérte. Csodás látványnak lehettem részese és ehhez még a jó idő is hozzájárult. Erről később kicsit részletesebben is beszámolok, addig is itt egy kép, hogy el tudjátok képzelni miről is van szó.

Csütörtök, Honduras. Ezen a helyen csak kiszaladtam ebédelni egyet a szokásos helyre és persze a szokásos kaját rendeltem. Azért itt is kattant a fényképező.

Péntek, Kajmán-szigetek. A kedvenc szigetem a sok közül, ahol eddig jártam. Nem tudom megunni, és mindig találok valamit, ahova el lehet menni. Ezt a túrát még az első szerződésemen találtam. Idő hiányában sajnos nem tudtam elmenni rá, de ugye ami késik, nem múlik. Ez is csak a szerencsén múlt, hogy ezt a szerződést is itt tölthettem, na és hogy az utolsó hetemen pont ezen a helyen kapjak ebéd szünetet, óriási. És hogy melyik is ez a kiruccanás? Helikopter túra a Kajmán-szigetek fölött. Voltam már földön, vizen és most beújítottam, levegőben is túrán. Az érzés, a látvány egyszerűen lélegzetelállító volt. Amikor kiszálltam a helikopterből nem hittem el, hogy megcsináltam. Mindent, amit elterveztem erre a hétre, megvalósítottam. Csak az volt a fejemben, hogy ez az én hetem lesz. Minden úgy fog történni, ahogy én akarom. És sikerült. Ez egy olyan álom, amiből nem akarok felébredni. Még nem. Viszont, amikor belegondolok, hogy nemsokára már a saját szobámban aludhatok, boldogsággal tölt el. Mert tudom, hogy az álmok valóra válnak, nem számít, hogy a világ melyik részén hajtom álomra a fejem.

Kis ízelítő a tegnapi napból: