Frissítve: 2024. Szeptember

Rengeteg olyan játék van, amik egyes részleteihez homokóra is párosul. Például egy nagyon régi társasjátékon lévő szerencsekereket megpörgetve, a kijelölt betűvel annyi szót kell írni amennyit csak tudunk egy percen belül. Egyetlen egy perc. Ennyi a homokóra időtartama. Nem tűnik soknak, mégis abban a pillanatban többnek lehet érezni. 

Most már nekem is van homokórám, és a szerencsekerék is elindult. Igen, ez annyit jelent, hogy MEGYEK HAZA! 9 nap múlva, miután az utolsó homokszem is leperdült az óráról, már nem leszek a hajón. 7,5 hónapnyi emlékkel a buksimban és cókmókkal a kezeimben hazafele veszem az irányt. Addig viszont még meg kell birkóznom az itteni dolgokkal, mert ettől még mindig minden ugyanaz marad. Egy különbséggel. A homokóra nálam van. Az emberek ezt akkor láthatják igazán, amikor megkérdezik hogy vagyok. Hogy vagyok? Azzal a tudattal, hogy holnap már elkezdhetek pakolni, mert tudom, jövőhét végén a legjobb nap vár rám, elég csak egyet mosolyogni és azt mondani ‘végre haza megyek’. Az arc mindent elárul. A mosoly olyan, mintha fordítottan arányos lenne a homokórával. Minél kevesebb a napok száma, annál észrevehetőbb. Vagy a szemek, amikben minden visszatükröződik. Ahogy mondani szokták ‘a szem a lélek tükre’. 

A szerencsekereket otthon fogom tudni megpörgetni a konyhában, hogy mi is legyen a menü. (Amit később valószínűleg nekem kell elkészítenem.) Végre normális ételek, normális körülmények között. Homokóra nélkül. Reggeli kint a teraszon a friss hűvös tavaszi levegőn miközben a madarak csiripelnek. Apró dolgok, amik innen hiányoznak. Itt nem virágoznak tavasszal a fák a téli álom után. Nem nyílik pitypang, amiből a hajba koszorút lehet fonni és ami után mindig ragad a kezünk. Nem nyírják a füvet, ami után friss fű illat marad. És még a fűnyírók zaja is hiányzik. Nem fogad olyan reggel, hogy elfogyott a kenyér, el kéne menni a boltba. És itt még a légy sem száll az orromra alvás közben, vagy épp a szúnyog zümmög a fülemnél. Még attól sem kell tartanom, hogy a szoba valamelyik sarkában egy pókica fog kikandikálni. Arra sincs esély, hogy tesóim kedvenc kekszes sütijéből esetleg kifelejtsek egy hozzávalót, mert itt mi nem sütünk. Anya hiába hívna, hogy csináljak neki kávét vagy épp vasaljak ki, és apa nem kritizálhatná azt amit csinálok (főleg főzés közben). És mindezt csupa szeretetből. Végre újra jöhetnek a hajnalokig tartó beszélgetések és bulik, a törzshelyek meglátogatása, a május 1.-i vattacukor, a céltalan séták a városban, fűben fetrengés és közben a bárányfelhők számlálása vagy éppen a különböző alakokat formáló felhők figyelése.

Ezekért az apró dolgokért várom, hogy lejárjon a homokóra. Hogy aztán újabbat elindíthassak. Mert mindig, akárhány homokóra lejár, a következő pillanatban egy újabb elindul. Újabb dolgokkal, újabb tervekkel, vagy egy újabb élettel. Az egész élet egy nagy homokóra és a homokszemcséket mi rendezzük benne.

Hogy fog-e hiányozni ez a hajós élet? Valószínűleg igen, de nem a vakációm elején. Remélem időm nem lesz rá gondolni. A mindennapos tengerparti életet is meg lehet egyhamar unni. A jó dolgok sem tarthatnak örökké. De addig is pergetem tovább a homokórát, hogy minden egyes szemcsével közelebb legyek ahhoz a bizonyos naphoz, amikor szárnyalhatok.

Ps.: Hamarosan találkozunk! See you soon!

Mentsd el késöbbre

Korábbi bejegyzések

További utazós képek és történetek

• TikTok: Andi is Travelling
• Pinterest: Andi is Travelling
• Instagram: Andi is Travelling
• Facebook: Utazás Földön, Vízen, Levegőben

Szeretettel, Andi