Frissítve: 2024. Szeptember

Tengeri hajós munka, óceánjáró hajós munka, hajós blog, hajónapló, hajópincér, élménybeszámoló, luxushajó, óceánjáró hajó

Két hét a Bahamákon. Két teljes hét vendégek nélkül. Új volt még nekem ez a dolog, gondoltam jó móka lesz, ilyenben még úgysem volt részem. Mostanáig. Aztán felvilágosítottak, hogy nem lesz minden szép és tökéletes. Sőt! Mindenki szerint ez volt a legrosszabb dry dock. Nézzük is meg, hogy miért.

Még viszonylag frissnek számít, egy hónappal ezelőtt történt. A pletykák tényleg igazak voltak. Nem volt légkondi, a vizet is minden nap elzárták. Viszont az emberek, akik már átvészeltek több ilyen esetet, azok nem ennyire komolyan gondolták a dolgokat. Az internet hol működött, hol nem. Az esetek többségében persze nem. Körülbelül 2000 ember volt jelen a hajón, crew és külsős dolgozó együtt. Mindenki próbálta széppé varázsolni, csiszolni a hajót, hogy szeptembertől már új formájában vegye szárnyai alá Ausztráliát. Ez a két hét még szép, hogy nem volt elég. Nem készült el időben a Sushi bar, nem működtek az új csúszdák, a medencék. Jóformán még ezután is érezhető volt a hatás, de legalább volt légkondi és víz is.

Dining Room volt mindenki fő étkezdéje. Ami persze a hajó végében található, a kabinom pedig a hajó orránál. Sebaj, számomra már nem tűnik hatalmasnak ez a hajó.

Nem szabadultam meg az étteremtől, megnyertem a dry dock idejére is. A munka nem volt nehéz, de a levegőtlenség sokszor megnehezítette. Figyelni kellett arra, hogy víz és kávé mindig legyen az arra kijelölt asztalokon és hogy azok tiszták legyenek. Reggelinél, ebédnél és vacsoránál különböző levesek, húsok, tészták, saláták, kenyér feltöltése volt a feladata társaimnak. És naná, hogy mindenki egyszerre érkezett étkezni. Ilyenkor akadt egy kis káosz, minden fogyóban volt, vízzel az élen. Rosszabbak voltak, mint a vendégek, pedig aztán velük is akad gond elég. Ez egy olyan jelenet lehetett, mint amikor a zombik felkelnek és egyszerre rohannak ugyanarra a helyre és azt mormolják magukban, hogy ‘kaját akarunk’.

A vizet reggel 8 és este 8 között zárták el napi szinten. Az éjszakás műszak ’mentette’ nappalra a vizet. A jeget szárazföldről hozták, mert a gépek nem működtek a hajón. Sokszor a hűtőben még melegebb volt, mint az étteremben. Pedig az elején oda jártunk be lehűteni magunkat.

Míg nálunk nagy volt a hajtás, mert mindenki éhes vagy szomjas, addig mások nyugodtan aludtak, vagy várták, hogy éppen legyen számukra munka, ők a ’tűz figyelők’. Amíg mások fúrtak faragtak, hegesztettek stb. addig ők lesben álltak, hátha akad valami kis apró tűzjel. Azokról az emberekről nem is beszélve, akik csak jelen voltak a hajón és élvezték a bahamai életet nap mint nap (semmi mást nem csináltak). Ők a szerencsésebb kategória. Szívesen cseréltem volna velük, jó dolguk volt. Én csak próbálkoztam vele, már amennyire lehetett munka mellett.

Az open decken egész jó idő volt. Átvészelhető egy kis téli-nyári bahamai szellő mellett a tikkasztó hőség. Mindenhol jobb, mint a kabinokban. Ez a helyzet nem irigylésre méltó. Lehet, hogy szép a hely, de a napi 11 óra munka mellett ilyet senki nem szeretne. Jóformán ez alatt a 2 hét alatt többet dolgoztunk dining room-osok, mint eredetileg. Hol marad a szórakozás?! Jaa, hogy olyan nincs.

Esténként mindenki szállást próbált magának találni a hajó különböző helyein, ahol nyugovóra térhet, ahogy én is tettem , mivel a kabinokban nem lehetett megmaradni. Zuhanyzás után még rosszabb volt a helyzet, szó szerint nem lehetett levegőt kapni és csak menekültünk. Néha hosszas keresés után találtunk csak helyet, például a hajó 9. vagy épp a 11. szintjén, mert minden hely tele volt. Nem vízen volt a hajó, hanem szárazföldön, így ez körülbelül a 14. és 16 szintnek felelhetett meg. Napozóágyakon, matracokon aludtunk. Volt olyan, aki a kosárlabda pálya kellős közepén, vagy épp a mini golf pályán aludt. A napozóágyas látványt úgy kell elképzelni, mint amikor az óvódában ebéd utáni alvás van. Csak itt több a ’gyerek’.

Heti egyszer volt day off-unk, ami annyit jelent, hogy kaptunk kétszer 24 órás szünetet. Én az utolsó csapatban voltam, így a két alkalomból egyszer tudtam leszállni egész napra. Reggel bementem az első busszal a központba, ami fél órányira volt a hajótól és csak este mentem vissza. Minél több időt akartam kint tölteni. A második szerződésemen 5 hónap után az első alkalom volt, hogy végre nem kellett figyelnem az órámat, hogy akkor mikor is kell visszamenni a hajóra, hogy le ne késsem. Végre tudtam kicsit élvezni az életet egész nap a homokos tengerparton. És igazából akkor jött az ötlet, hogy el kéne kezdenem blogot írni az utazásaimról, ami igazából még csak most kezdődött, és még sok mesélni valóm akad. Szóval, találtam egy görög éttermet is, ahol megebédeltem, de mondhatom hogy ebben a reggeli és a vacsora is benne volt. Finom volt a gyros és a pizzájuk is. Még helyi üdítőt is találtam, amit aztán igyekeztem mindig beszerezni, amikor kint voltam. Aznap este pár magyarral összefutottam, beültünk egy bárba és kitárgyaltunk mindent, így vártuk a buszt vissza a hajóhoz. A második szabadnapomat átaludtam, meg se merem számolni hány óra volt az összesen, de így legalább újult erővel tudtam kezdeni az újabb utakat, vendégekkel együtt.

Így visszagondolva erre a két hétre, megmosolyogtatnak a vicces pillanatok, amik akkor komolyak voltak. Például, hogy a szabad csillagos ég alatt kerestük a szállásunkat. És még a kilátás is szép volt egyes helyeken. De elmondhatom, hogy ilyen élményben is volt részem. Remélem, először és utoljára.

Ps.: Képek a következő bejegyzésben lesznek. Puszi Mindenkinek!