A váltást nem mondanám gyorsnak, a 4. szerződés végén sikerült váltanom. Így az utolsó két hónapot már a Steakhouse-ban töltöttem. Azóta lejárt egy 10 hónapos szerződésem és most is újra szelem a habokat.

Valakinek hónapokba, akár több szerződésbe is telik a váltás, és valakinek csak hetekbe. Itt minden a szerencsén múlik. Erről a váltásról még korábban írtam egy bejegyzést. Itt elolvashatjátok újra 🙂

Aki a fő étteremből (Dining Room) kerül ide, tudja értékelni a váltást. De aki csak a személyzeti kajáldában vagy a szoba szervízben dolgozott, nem igazán tudja, milyen a ‘kemény’ munka.

Míg ezeken a helyeken az ember fizikailag fárad el, a Steakhouse-ban leginkább szellemileg. Elviselni a sok logikátlan dolgot, a kibeszéléseket, a kétszínűséget, az ujjal mutogatásokat és még sorolhatnám. Vannak olyanok, akik csak arra várnak, mikor hibázik a másik, hogy aztán megmondják nekik a magukét, mert ők okosabbak, mivel régebb óta vannak a hajón. Főleg akkor, ha valaki egy másik hajóról jött. Ó hát nem első szerződéses vagy?! Akkor tudsz mindent!

Nem, ez nem így működik. Nincs két egyforma fekete macska, ahogy két egyforma hajó sem. Mindenhol vannak különbségek és a dolgok sokszor másképp működnek. Mindenki elkezdte valahol, és nem a létra felső fokáról. Ezek az emberek is végig járták az utat, hogy bekerüljenek ide, csak ők ezt elfelejtik. Sajnos.

A Legend után most már van összehasonlítási alapom. De az, ami itt folyik, arra szavakat nem találok.

Az elején mindenki aranyos, kedves. De csak egy ideig. Aztán hamar kibújik a szög a zsákjából és a szemünk elé terül minden jó és rossz. A szabályok közé tartozik, hogy a közös nyelvet, az angolt kell beszélni, ha valaki olyan van a társaságban, aki más nemzetiség nyelvét nem érti. Felejtsd el, ez itt nem működik. Még a ‘főnök’ sem adja meg ezt a tiszteletet. És ez megy minden nap. Látszik, hogy nincs sok tapasztalata. Vele, még a második napomon volt egy elbeszélgetésem. Amikor egyszer tollat ragadok és elkezdek könyvet írni, akkor ezt a részt bővebben kifejtem, hosszú történet. A beilleszkedést nem mondanám nehéznek, inkább egy újabb kihívásnak. Kiálltam a próbát, úgy érzem.

Gondolom ezek így most furán hangzanak, de más leírni, mint átélni az itteni helyzetet. Igyekszem a fülem mellett elengedni a dolgokat és csak arra koncentrálni, amiért itt vagyok. Még több emléket összegyűjteni a helyekről, ahol járok és élvezni az életet 😉

Puszi Mexikóból Mindenkinek! :*